Bontsd szét személyedet és beléd tódul a világ.
Bontsd szét a személyeddé vált világot és beléd tódul a teljesség.
Ha a dobozt megkocogtatjuk egy fémtárggyal (pl. kulcs vagy kiskanál), a rezgés hatására a buborékok kiszabadulnak, és a doboz tetejére szállnak fel. Itt nagyobb buborékká állnak össze vagy elkeverednek a doboz tetején lévő más gázzal. Ha ezután nyitjuk ki a dobozt, a gáz anélkül távozik, hogy a folyadékot magával rántaná és azokra zúdítaná, akik balszerencséjükre a közelünkben állnak. Ha a dobozt nem kocogtatjuk meg, a buborékok csak akkor tudnak tágulni, amikor a nyomás csökken, és ilyenkor maguk előtt tolják a folyadékot.
Ugyanez a jelenség játszódik le, amikor a kisbabákat böfiztetjük, - bár ezt rendszerint nem fémtárggyal idézzük elő - ilyenkor rendszerint addig ütögetjük finoman a baba hátát, amíg a buborékok föl nem jönnek a jól ismert hanghatás kíséretében.
Pezsgőbuborékok
„A csillagokat iszom!”
Franciaország Champagne megyéje egészen biztosan sok mindenről híres és ismert, minden egyéb jellegzetessége elé odatolakodik azonban egy jelentős körülmény. E megye Hautvillier nevű falucskájának apátságában állították elő az első pezsgőt. A bencés szerzetesek lakóhelyéül szolgáló klastrom - mint sok másik akkoriban - komoly borospincével rendelkezett, melyben évről évre csodálatos borok készültek a vidék szőlőiből. A hautvillier-i apátság borospincéjét 1667-ben egy Pierre Pérignon nevű fiatalemberre (1638-1715) bízták. Az állítólag gyengén látó férfiú kiváló ízleléssel és szaglással rendelkezett, a borkészítés különböző fajtáját ismerte. Számtalan kísérletet folytatott a különféle borok összekeverésével és azok palackban történő együttes erjesztésével is
A pincemester erőfeszítései több ízben is sikeresek voltak. 1697. egyik augusztusi napján így kiáltott fel örömittasan: "A csillagokat iszom!"
A véletlennek is köszönhetően pezsgőt sikerült előállítania. Soha nem érzett íz, utánozhatatlan szénsavas pezsgés a jámbor pincemester számára csodaszámba ment. Nyilván remegő izgalommal kutathatta az okokat, mitől vált olyanná a hétköznapi champagne-i bor, mint a csillagos ég. Eszébe jutott, hogy a palackok, amelyekben a különleges nedű érett, mások voltak, mind az addig használatosak: a Csatorna másik partjáról, Angliából érkeztek. Az üvegek száját pedig Pérignon találmánya, a parafa dugó zárta le.
A véletlen felfedezést, akárcsak esetemben a megpattanó szappanbuborékokat az elégedett atya is igyekezett reprodukálni. Hamar rájött arra, hogy a jól záródó üveg a titka a pezsgő előállításának. A vastag és nyomásálló "angol palack", együtt a parafa dugóval remek párosnak bizonyult. A paratölgy kérgéből készült dugót Pérignon aztán zsinegekkel rögzítette, az üveg nyakát pedig viasszal, agyaggal is burkolta. Az új találmány nemcsak a rendtársak érdeklődését keltette fel. Nem sok idő telt bele, és a pezsgő minden francia borok legmagasabb tisztségét nyerte el, a reimsi katedrálisban koronázási bor lett belőle.
A jámbor barátok hiába őrizték hétpecsétes titokként a pezsgő készítésének fortélyait, a környező szőlősgazdák hamar megszerezték a receptúrát. A Moët és hozzá hasonló gazdaságok fejlesztették aztán tökélyre a pezsgőkészítést. Champagne pincéiben az erősen savas borok lassú erjedésnek indultak, ami aztán félbeszakadt a hőmérséklet csökkenése miatt. A szunnyadó, félig erjedt bort ekkor masszív palackokba töltötték, szájukat pedig erős parafa dugóval, drótokkal, viasszal zárták le. Az így utóérésre előkészített palackok aztán melegebb környezetbe kerültek, ahol a félbeszakadt erjedés befejeződött - a maradék cukorból alkohol lett, az erjedés mellékterméke, a szénsav pedig szétáradt a borban.
Egyedül a bor üledékének, az úgynevezett seprőnek az eltávolítása jelentett problémát. Ha nem távolították el, a bor ugyan szénsavas lett, de zavaros, ha azonban igyekeztek kivonni a borból, gyakran elveszett a szénsav jelentős része is. A probléma máig is alkalmazott megoldása az, hogy a palackokat lassan, naponta, hetente egy kicsit elfordítják, míg végül fejjel lefelé állnak. Ekkor a seprő az üveg nyakánál gyűlik össze. Ha ilyenkor fagyasztják az üveg nyakát, a seprő mint fagyott dugó könnyedén eltávolítható, a szénsav pedig a borban marad.
Champagne és környéke hűvös időjárása nem kedvezett különösen a borok erjedésének. Gyakran még a következő év tavaszán is erjedt a hordókba zárt nedű, az elhúzódó érlelésnek és a borban maradt szénsavnak köszönhetően pedig zavaros maradt, nem is becsülték sokra. Nem segített ezen az sem, ha a félig erjedt - így magas cukortartalmú - bort palackokba zárták, majd a melegedő időben utólag érlelték: a vékony falú üvegpalackok, mint megannyi időzített bomba ketyegtek a hűs homályban. Elég volt egyetlen, szénsavtól felrobbanó üveg ahhoz, hogy a szerterepülő szilánkok láncreakciót indítsanak el - üvegek tucatjai durrantak el egyetlen perc alatt.
Don Pierre Pérignon, az apátságának és egész Champagne-nak hírnevet egyházfi haláláig a hautvillier-i bencések között élt és dolgozott. Megbecsültségére mi sem jellemző jobban, mint az, hogy a klastrom apátoknak fenntartott részében temették el - nevét pedig a Moët et Chandon cég egyik terméke, a világ egyik legismertebb pezsgője őrzi.
Mit sem von le Pérignon érdemeiből az, hogy felfedezése előtt harminc évvel egy brit férfiú, bizonyos Christopher Merret - jól ismerve Sir Robert Mansell nyomás- és ütésálló új palackjait - „Néhány megfigyelés a borok készítésére vonatkozóan” című művében már nagy vonalakban papírra vetette a pezsgőkészítés elméleti lehetőségét. Az ásványok, az üvegkészítés iránt érdeklődő tudós és fizikus mintegy mellékesen, más kutatásai mellett tért ki arra, hogy az új típusú angol üvegpalack megoldást jelenthet a habzóborok készítőinek problémáira. Merret nevét is,- mintegy fájdalomdíjul - egy drága pezsgő viseli a mai napig.
A pezsgő élvezeti értékét adó buborékokat egy speciális erre tervezett pohár őrzi meg a leginkább. Minél nagyobb felületen találkozik ugyanis az ital a levegővel, annál gyorsabban távozik belőle a széndioxid. A felfelé szűkülő, úgynevezett lőte (furulya) alakú pohár fokozza az élvezeti értéket. Emellett lehetővé teszi, hogy hosszan gyönyörködjünk a buborékok mozgásában. Akadnak, akik nem kedvelik a markáns szénsavat. Nekik való a kehely formájú pohár, valamint egy speciális kiskanál, amivel kikeverhetik, gyorsabb távozásra bírhatják a buborékokat.
Kiskanál a pezsgősüvegben
Erősen tartja magát egy olyan híresztelés, amely bárki által könnyen tesztelhető. Segít-e benn tartani a pezsgősüvegben a széndioxidot az üveg nyakába eresztett fémből készült kiskanál? A kérdéssel foglalkozó holland fizikusok - Geert Jan van Oldenborgh és Fernando L. J. Vos - szerint mindez talán annak is köszönhető, hogy egy adott helyen ritkán van kéznél egyszerre több félig üres pezsgősüveg, s így aztán nehéz kipróbálni, tényleg használt-e a kanalazás.
A hollandok ízlelésen alapuló, 1995-ös kutatásánál komolyabb vizsgálatra került sor majd tíz évvel korábban, amikor is az epernay-i bortanács kezdeményezésére a megbontott italok széndioxidtartalmát műszerrel mérték meg. A hat megcsapolt üvegből kettőt parafadugóval, kettőt teáskanállal zártak le, kettőt pedig fedetlenül raktak a hűtőbe. A mérés megállapította: 24 óra múltán minden pezsgő veszített erejéből, a parafával visszazárt üvegek esetében viszont a legkevésbé. A kanalas és fedetlen üvegek tartalma között viszont nem volt mérhető különbség.
A probléma legmeggyőzőbb vizsgálatáról a német WDR televízió egy műsora számolt be 2000-ben; a kísérletet Dr. Jürgen Sigler, a freiburgi bortermelő intézet szakembere felügyelte. Az eljárás során négy szituációban vizsgálták a pezsgő erejét: az első esetben ezüst teáskanállal, másodikban acélkanállal, a harmadikban egy csiptetővel zárták le a megbontott üvegeket, a negyedikben pedig nyitva hagyták. A kísérlet során a véletlen szerepét megpróbálták minimálisra csökkenteni: minden variációt 18 üvegen teszteltek. Az üvegekből egyenként 300 millilitert töltöttek ki, majd egy 7 fokos hűtőbe helyezték őket 24 illetve 48 órára. Ezt követően egy speciális műszerrel megmérték, mennyi széndioxid maradt az egyes üvegekben.
A műsorkészítők hipotézise szerint nem feltétlenül badarság a kanalazás. A pezsgők általában literenként 9 gramm széndioxidot tartalmaznak; 20 fokon az üvegben 5,4 bar túlnyomás mérhető. Felbontás után a széndioxid párolgásnak indul, nyugalmi állapotban azonban meglepően hosszú ideig az üvegben marad. Ha kitöltünk magunknak egy pohárnyit, az ital helyére levegő áramlik, ami idővel felmelegíti az üvegben maradt pezsgőt. Mivel a gázok hidegebb folyadékokban könnyebben oldódnak, kitöltés után csökken az üvegben maradt széndioxid oldódási képessége. Ha azonban egy ezüstkanalat teszünk az üvegbe, és visszatesszük a hűtőbe, az ezüst magas hővezető képességének köszönhetően gyorsabban lehűti az üveg tartalmát. Ez esetben tehát a kanalazás mégis hatásos lehet.
A műsorban végül adtak néhány hasznos tanácsot a pezsgők tárolására:
- a megvásárolt pezsgőket ne tároljuk hosszú ideig;
- az üveget tartsuk hűvös és sötét helyen;
- a fehér pezsgőt 7 fokos hőmérsékleten szolgáljuk fel;
- a megbontott üveget pezsgőcsipesszel zárjuk vissza, és tegyük hűtőbe.
Ha valaki ezek után is a kanalas verzióra esküszik, az ezüstkanállal jár a legjobban. De mindez csak a hűtőben ér valamit, az asztali kanalazás – főleg nagy melegben - csak ront a dolgon.
© 2009 Kovács Dániel. Minden jog fenntartva
Készítette a Daniművek